Ismerd meg velünk a sarplaninacot, ezt a lenyűgöző és sokoldalú kutyafajtát!

A fajta egyik legnagyobb vonzereje igazi sokszínűségében rejlik: lehet hűséges társ, munkabíró őrző, bátor védelmező vagy intelligens, családszerető kutya. Eltérő lehet, ki mely tulajdonságát tartja fontosnak, mit tart a fajtában értékesnek, vonzónak.

Fajtanépszerűsítő sorozatunk első részében, ebben az interjúban betekintést nyerhetsz egy olyan tenyésztő életébe, aki több mint 40 éve elkötelezetten foglalkozik a sarplaninac tenyésztésével. Bodnár Gyula, a Római Mandula Kennel alapítója, megosztja velünk, hogyan találkozott először ezzel a különleges fajtával, miért választotta a tenyésztést, és ő miért tartja a sarplaninacot ideális társának.

Ez az interjú nemcsak a tenyésztés iránt érdeklődőknek, hanem minden kutyabarátnak szól, aki szeretne bepillantást nyerni egy már 40 éve a fajtáért elkötelezett tenyésztő életébe, nézeteibe és munkájába!

Mikor találkoztál először a fajtával és mi volt az első benyomásod?

40 éve, 1985-ben találkoztam először a sarplaninaccal, amikor Pécsen jártam. Tudtam, hogy van egy alom, és gondoltam megnézem. Nem csak megnéztem, hanem el is hoztam egy kan kölyköt, ő volt a Bucskó kutyám.

Akkor egy Dalma nevű németjuhász kutyám volt. Nem kedveltem nagyon a németjuhász izgágaságát, gondoltam a sárhegyi inkább megfelelő lesz nekem.

Bucskó felnőve, Rómaifürdő kutyás réme lett, mert nagyon domináns kutya volt, és elég verekedős is.

Az, hogy pásztorkutya, nem jelentett semmit, inkább – mint oly sokan – egy komoly házőrző kutyára vágytam. Mivel kutyaiskolára jártam hetente többször, az a közeg határozta meg viszonyomat a kutyához. Az OMSE kutyaiskola akkori vezetője Szopó Béla – aki erős karakterű, meghatározó személy volt – számtalan helyre járt előadásokra, bemutatókra, és minket is kiszemelt Bucskó kutyámmal. Volt égő karikán átugrás, magas palánk (több mint 3 méter magas!), alaki gyakorlatok, csibészelés, amelyekben kiválóan szerepeltünk. Azóta is, szinte minden kutyámat vittem csibészelni.

Mi fogott meg a fajtában és miért döntöttél a sarplaninac tenyésztés mellett?

Szóval azért szerettem bele a fajtába, mert egy komplex kutya, szép, kemény, tekintélyt parancsoló.

Aztán jöttek a kiállítások, az első CAC kiállításom kicsit furcsa volt a Balatonnál, fürdőruhába voltam „öltözve”.

Kedvet kaptam a tenyésztéshez, ehhez egy szerbiai tenyésztő Tóth Laci adott muníciót, amikor körbevitt a Vajdaságban, sok kutyát megmutatott, beszélt azokról, amelyeket börtönökben használnak, és a katonaságnál is. Vele mentem el egy szerb kiállításra, ahol megvettem az első szukámat Bucskó mellé. Indulhatott a tenyésztés.

Ez az az időszak volt, amikor egyre többen akartak ilyen kutyát, a kiállítások nagy létszámúak voltak, és egyes tenyésztők érezve az igényt is, elkezdték átalakítani a fajtát, más fajtákat is belekeverve. Ennek a folyamatnak az eredménye ma is észlelhető.

Itthon is egyre többen ismerték meg a fajtát, szerveztünk olyan kiállítást, ahol 70 sarplaninac kutya volt. Ez volt a csúcs.

Aztán megérkezett a pásztorkutyás ideológia. Ami romantikus is, magával ragadó, elgondolkodtató, én is szerettem hallgatni előadásokat róla. A sarplaninac azért is kedvelt, mert sok mindenki megtalálja benne a neki szimpatikus tulajdonságokat. Viszont a pásztorkutyás ideológia oly módon egyszerűsíti le a fajta sokszínűségét, hogy elveti az őrkutya, házőrző, esetleg munkakutya funkcióit, kizárólag nyájőrzésre, a ragadozókkal szembeni védelemre szorítkozik. Nekem ez sosem volt opció.
Elég sok pásztorok melletti sarplaninacot láttam, amelyek viselkedése nem tetszett.

A sarplaninac hobbimmá vált, így bejártam a balkánt, próbáltam régiónként is megismerni, hogy hol milyen kutyák vannak. Évente akár többször is, akkori társaságommal kerestük az igazit, az autentikus sarpot, több ezer kutyát láttam ezeken az utakon. Sajnos déli barátainknál sem egységes a fajta megítélése – a standard ellenére sem –, sok a vita a kinézetről, a karakterről, és „felhasználásról”. Ahány ember, annyi elképzelés, de vannak, akik rá akarják erőltetni véleményüket másokra. Vagy kiállítási bírókon, és vagy a médián keresztül.

Melyik volt az évek során az a kutyád, aki megtestesítette a számodra eszményi sarplaninacot? Miért?

Az idők során sok kutyám volt, és mindegyik kicsit más volt, karakterben és olykor küllemben is.

Az igazi tenyésztéshez egy nagyobb állomány kell, de nekem erre nem volt lehetőségem. Így aztán néha besültem, például az egyik szukám csak 2 évente tüzelt, azt is 3 évesen kezdte el. Ő volt Zara, akit sokan ismerhetnek, számtalan fajtaleírásban, videóban szerepel a képe.

A legjobb kutyám Soni nevű szuka volt. Vele nem voltam kiállításon soha, mert fiatalon diszpláziás lett. Speciális kutya volt, csak a családot szerette, senkit nem tűrt meg a közelünkben, királynőként viselkedett, ragaszkodó és okos volt, minden zárat ki tudott nyitni, a többi kutyával nagyon kemény volt – az itthoniakkal is –, nem kellettek neki kutyabarátok. Csak mi, a család. 12 évet élt.

A sok kiállítás, a küllemi szemlélet elvitt egy olyan irányba, amitől ma már próbálom távol tartani magam. Valahogy meg kell találni az arányt, mert tökéletes kutya nincs, kellenek a megalkuvások. Az nagyon fontos, hogy MIRE KELL a kutya, és aszerint kell választani. Tanyára, juhok mellé, házőrzésre, családi kutyának.

Nálam az érzelmi szálak nagyon fontosak, így nem biztos, hogy a legjobb kutyát tartottam meg az évek során, de mivel közvetlenül mellettem élnek, ezért fontos hogy egymásra hangolódjunk.

Az objektív fontossági sorrend talán, az egészség, a karakter, fajtajelleg, küllem.

Sokan nem értenek egyet a csibészeléssel, sok kutyaiskolán nem is vállalják. Általában ideológiai okokból. Az egyik, hogy nem kell csibészelni, úgyis beérik a megfelelő időben, a másik, hogy a mai kutyaiskolákat egy részét felsőfokú végzettségű és nagyrészben nők vezetik, akiknek szemléletébe ez nem fér bele. Ezek számomra alternatív kutyaiskolák, ahol a szorongásos szeparáció és egyéb idegrendszeri problémák, a gazda-kutya kapcsolat kezelése fontosabb szerepet kap.
Nálam azért kap priorítást a csibészelés, mert szeretem tudni, hogy ha betörnek, bejönnek a telekre, a kutyám képes-e aktívan reagálni, vagy inkább elszalad, elbújik. Sok elkeserítő videót láttam erről.

Kiemelnél néhány olyan esetet, történetet, ami a számodra fontos sarplaninac jellemvonásokat alátámasztja?

Egy városi történet: Egy alkalommal rosszul csuktam be a kaput, és két felnőtt Zara és Barcas, valamint egy kölyök kutyám kiszökött. Én ezt csak később vettem észre, amikor sehol sem találtam őket. Bejártam a környékemet, kérdezgettem az embereket látták-e a három kutyát. Több óra keresés után lemondóan mentem hazafelé, a szembejövő rendőrautót megállítva is kérdezősködtem. A rendőr mondta, hogy kövessem.

A szemközti lakótelepre vezettek, át a forgalmas Szentendrei úton – nem is tudom, hogy tudtak átmenni élve -, ahol egy parkban feküdt a három kutyám kidőlve. Körülöttük másik rendőrautó, polgári védelem, mentőautó, és emberek. Nem merték megközelíteni a kutyákat. Sajnos két másik kutya is volt az enyémek mellett, sebesülten. Kutyáimat beraktam a kocsiba. Jegyzőkönyv, állatorvos stb. szóval jó sokba került. Viszont a két felnőtt csibészelt kutyám nem harapott meg embert. A jó idegrendszerű kutyáktól nem kell tartani, ha nem adnak rá okot.

Interjút készítette: Nánási Andrea